Mezőföld

Varga Gábornak felelnie kell az ellopott trafikokért is

2018. április 02. - Bambi76

Szinte minden ellenzéki párt egyértelművé tette, hogy a Fidesznek felelnie kell a magyarok ellen elkövetett bűnökért. Az elszámoltatás minden ellenzéki párt programjának központi részét képezi. S kiváltképp igaz ez az ellopott trafikok visszavételére, a trafikok kisajátításával tönkretett trafikosok kártalanítására.

varga_trafik.png

Amennyiben Orbán Viktor áprilisban elveszíti parlamenti többségét, és megindulhat az elszámoltatás, Varga Gábort különösen kényesen fogja érinteni a trafikok miatti elszámoltatás. Családjában és baráti körében ugyanis számosan jutottak trafikkoncesszióhoz, amivel a régi trafikosok és családjaik tömegével vesztették el megélhetésüket. S helyükre olyan emberek léptek, akik soha nem foglalkoztak dohányértékesítéssel, sok esetben semmiféle érdekeltségük nem volt még a kiskereskedelemben sem.

Varga Gábor és környezete a Mezőföldön évek óta milliós hasznot húzhat a kisajátított trafikokból, dohányértékesítésből. S hiába teltek el hosszú évek a trafikkoncessziók igazságtalan kiosztása óta, itt élők felháborodása azóta sem csillapodott. Érthető tehát az elszámoltatás iránt igény. Április 8-án erről is döntünk.

 

Sárbogárdon vitában sem akarja megverni a nyúlketreces fideszest a jobbikos Árgyelán

Azt már megszoktuk, hogy a Fidesz senkivel, semmiről nem hajlandó vitázni: menekülnek minden egyes alkalommal, amikor valódi kérdésekre, a választókkal és ellenfeleikkel szemtől szemben állva kellene választ adniuk.

A fideszes Varga Gábornak ráadásul nemcsak arra kellene választ adnia, hogy miért maradtak el Sárbogárdon és térségében a várva várt fejlesztések, s miért tűrte szótlanul, hogy a megyében az összes fejlesztési pénz Felcsútra és környékére ment, hanem magyarázatot kellene adnia a helyben nagy felháborodást kiváltó nyúlketreces ügyére, valamint a családjához és baráti köréhez kötődő trafikokra is.

argyelan_vita.png

Az tehát teljesen érthető, hogy miért nem vesz részt Varga Gábor azon a vitán, amit Szigetvári Viktor, az Együtt képviselőjelöltje kezdeményezett Sárbogárdon. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy miért nem vállalja a vitát a jobbikos Árgyelán János. Hiszen ez kiváló alkalom lehetne számára, hogy bizonyítsa alkalmasságát, szembesítse a Fideszt a magyarok ellen elkövetett bűnökkel.

Árgyelán János eddig három választást vesztett el Sárbogárdon a Fidesszel szemben. Ha most valóban győzni szeretne, akkor első lépésként bátorságot kellene vennie magán, és egy vitában meg kellene vernie Varga Gábort. Nem lenne nehéz.

De ha valaki eleve vereségre készül, ha nem hiszi el, hogy győzhet, ha nincs elég bátorsága szemtől szemben megmérkőzni Varga Gábor ellen, akkor hogyan győzhetne egy választáson. Így már teljesen érthető, miért bukott el immár három választást még a korrupt, tisztességtelen fideszesekkel szemben is Árgyelán.

Miért egy háromszoros vesztest indít a Jobbik Sárbogárdon?

Sárbogárd és térsége tipikusan olyan választókerület, ami akár nyerhető is lehetne a Jobbik számára. Egy jó jelölttel. Egy olyan jelölttel, aki nem bukott el már három választást a Fidesszel szemben, mint ahogyan a jobbikos Árgyelán János, hanem kész és akar is küzdeni Varga Gábor ellen.

argyelan.png

Varga Gáborhoz az elmúlt négy évben rengeteg korrupciós ügy kötődik, míg eredményt, teljesítményt nem igazán tud felsorakoztatni. Eben a helyzetben érthetetlen, hogy a Jobbik miért Árgyelán Jánost indítja el Sárbogárdon és térségben képviselőjelöltként, aki eddig összesen három választást bukott el a térségben: 2010-ben és 2014-ben is elvesztette az országgyűlési választásokat a Fidesszel szemben, majd elbukta a sárbogárdi polgármester-választást is, ugyancsak 2014-ben.

Elmondhatjuk tehát, hogy nála jobb, könnyebb ellenfelet Varga Gábor fideszes képviselőjelölt nem is kívánhatott volna. Árgyelánt ugyanis nem igazán ismerik sem Sárbogárdon, sem a környező településeken. Mint a helyiek mondják, leginkább a plakátjaival találkoznak, négyévente.

Pedig a helyi jobbikosok azt mondják, egy jó jelölttel, aki hitelesen tudná képviselni a nemzeti ügyeket helyben, könnyedén le lehetne győzni a fideszes Varga Gábort, akit még a saját otthonában, Cecén sem igazán kedvelnek, tisztelnek az ott élők. Árgyelán János ugyanakkor mindeddig csak egyetlen dolgot bizonyított: el tud bukni három választást.

A jobbikosok szerint Árgyelán János nem elég harcias, nem elég bátor ahhoz, hogy szembeszálljon a helyi fideszesekkel. Mint mondják, ő leginkább a székesfehérvári ügyeivel van elfoglalva. S még a jobbikosokban is felmerül a gyanú, hogy  Árgyelán talán azért nem harcol Varga Gábor ellen, s nem derít fel egyetlen korrupciós ügyet sem, mert túlságosan összenőtt a székesfehérvári fideszesekkel. Ahogy mondják, Árgyelán talán még az üzleti ügyeivel, a székesfehérvári önkormányzatban is fogható.

A sárbogárdi és térségi jobbikosok, nemzeti érzelmű szavazók azt mondják, igazán megérdemelnének már egy kemény, harcos képviselőjelöltet, aki képes legalább megszorongatni a helyi fideszeseket. Mint mondják, csalódottak amiatt, mert Árgyelán nem ilyen ember.

Így bár a Jobbik iránti szimpátiájuk, elköteleződésük megkérdőjelezhetetlen, biankószavazatot senkinek sem adnak, pláne nem, ha felmerül a Fidesszel való együttműködés gyanúja. Ők arra az emberre fognak szavazni, aki a legbátrabban, legkeményebben harcol Varga Gábor ellen.

A megígért tanuszoda helyett üres nyúlketreceket kaptunk

Hiába ígérték, hogy 2017 végére elkészül az enyingi tanuszoda, az épületet még mindig nem vehették birtokba az itt élők. Az alapkőletételen még nagy hanggal büszkélkedett Varga Gábor országgyűlési képviselő az építkezéssel, most azonban mély hallgatásba burkolózik, miért nem teljesült az ígéret. Tanuszoda tehát még mindig nincs, van viszont üres nyúlketrecekre elköltött 80 millió forint. Ez Varga Gábor elmúlt négyéves teljesítménye.

tanuszoda.png

(eredeti fotó: feol.hu)

Pedig a tanuszodára óriási szükség lenne a térségben. Okkal mondható, hogy az itt élők régi álma teljesülhetett volna a beruházással. Ám a 360 millió forintos építkezés minden ígéret ellenére még mindig nem készült el. A térség országgyűlési képviselője, Varga Gábor pedig semmiféle magyarázatot nem adott a késlekedésre.

Az itt élők szerint nemcsak akkor kell a médiában szerepelni, amikor nagy hanggal bejelentenek egy fejlesztést, hanem akkor is, amikor a késlekedésért, a hibákért kellene vállalni a felelősséget. De erre itt senki sem hajlandó, pedig megérdemelnék a magyarázatot mindazok, akik régóta várnak már az uszodára.

Az alapkőletételen még mindenki kiállt, még mindenki rajta akart lenni a fotókon. Most, hogy baj van a beruházással, és nem tartják be, amit megígértek, valahogy mindenki menekül a kérdések elől − vallják az enyingiek. Most már csak az a kérdés, ha Varga Gábor egy 360 millió forintos tanuszoda építésének ígéretét nem tudja tartani, hogy tudná teljesíteni azokat a milliárdos fejlesztéseket, amiket még csak meg sem ígér, pedig óriási szükség lenne rájuk a térségben.

Ügyészségi nyomozás folyik Varga Gábor üres nyúlketrecei ügyében

A fideszes Varga Gábor továbbra sem adott magyarázatot arra, hová lett az a 80 millió forint, amit hazai és uniós támogatásokból családja kapott egy nyúltelep létrehozására. Az üres nyúlketrecek jelenleg is Bikácson találhatók, a súlyos visszaélési ügyben az ügyészség is nyomoz.

Varga Gábor az elmúlt négy évben Sárbogárd és térsége országgyűlési képviselője volt, ebben az időszakban nyert a családjához köthető két cég 40-40 millió, összesen 80 millió forintot hazai és uniós forrásból egy nyúltelep létrehozására. Ám mint kiderült, a nyúlketrecek azóta is üresen állnak Bikácson.

nyulketrec.png

Az április választáson újrainduló fideszes politikus eddig nem adott magyarázatot sem az ország nyilvánosságának, sem a térségben élőknek arra, mi az oka, hogy a pályázati pénzt felhasználták, de nyúltelep helyett csak üres nyúlketrecek állnak Bikácson. Nem kerülheti el a válaszadást Varga Gábor ugyanakkor az ügyészségen, amely nyomoz az üres nyúlketrecek ügyében.

Sok helyi szerint ezzel az ügylettel Varga Gábor szégyent hozott a térségben élő összes lakosra, hiszen ennek a pénznek Sárbogárd, Enying, Baracs, Lepsény és az összes kisebb település fejlődését kellett volna szolgálnia. Mint sokan mondják, ezt a pénzt Varga Gábor családja a mi nevünkben vette fel, aztán valahogyan eltűnt a 80 millió.

Mások szerint már eleve az sem volt tisztességes, hogy a térség országgyűlési képviselőjének családja 80 millió forint állami támogatást nyert. Az pedig már végképp elfogadhatatlan, hogy ezt a pénzt nem az előírt cél szerint használták fel.

Ahogy mondják: "Varga Gábor méltatlan Sárbogárd és vidéke képviseletére".

süti beállítások módosítása